Ericson Feminity program Nóbel-díjas fejlesztés
ŐSSEJTEK -TUDOMÁNYOS ÁTTÖRÉS - paraben mentes kozmetika
Kozmetika Paraben mentes Kozmetikumokkal
A szépség és nőiesség varázsa
Feminity Program

A Feminity 2007-es orvosi Nobel-díj alapján kifejlesztett hidratáló koncepció, amelytől várhatóan
egyedülálló a bor önregenerációs képessége terén, és védi az őssejteket.

A bőr élettani változásai
A bőrünk hormon-függo szerv, amely újra és újra szenved a ciklikus változásoktól. Ennek következtében a bőr elveszti rugalmas-ságát, hidratációs szintje jelentősen csökken, megereszkedik, ráncok formálód-nak. Ahhoz, hogy a bor elasztikusságát és fiatalságát megőrizhessük, a bőrben folyamatos megújulás megy végbe, de ez az önregenerációs képesség az idő elorehaladtával gyengül, az alvó sejtek száma egyre nő, amely a bőr idő előtti öregedéséhez vezet.
Mik az őssejtek?
Az őssejteket egy brit kutató, Martin Evans fedezte fel 1981-ben. Tudományos eredményeit 2007-ben orvos-fiziológiai Nobel díjjal jutalmazták.
1998-ban az őssejteket emberi szervezetben is analizálták. Az őssejtek széles körben képesek a szervezet speciális funkcióit ellátó sejtekké differenciálkódni. Az őssejtek az emberi élet fogantatásának kezdetén jönnek létre, majd az embrióban specializálódnak. Folyamatos osztódásuk során több milliárd sejtet hoznak létre, amelyek végül felépítik az emberi szervezetet. Képesek olyan átmeneti sejtek létrehozására, amelyek behatárolt sejtosztódási képességgel rendelkeznek, de magasan differenciált sejtek ( idegsejtek, izomsejtek stb.) forrását nyújtják.
Fejlődésük során, minden szövetben ún. felnőtt őssejtek találhatók, amelyek elsődleges feladata az adott szerv jó állapotának és önregenerációs képességének fenntartása. Minden szervünkben található őssejt forrás (fészekben / niche-ben helyezkednek el). Ez az őssejt utánpótlás „unipotent” vagyis egyetlen sejttípus létrehozására alkalmas, önmegújuló képességgel rendelkezo őssejt tipus szintézist).
ŐSSEJTEK -TUDOMÁNYOS ÁTTÖRÉS kozmetikai kezelésekben a bőrfiatalítás terén
Az bőrben (epidermiszben) található őssejtek a bor megújulásáért és önregenerációs képességéért felelősek. Alapveto fontosságú feladatuk, a sejtek integritásának megorzése is.
- az őssejteket folyamatos megújulási képesség jellemzi
- hosszú időn keresztül, anélkül, hogy tovább differenciálódnának.
Az őssejtekkel regeneráló Ericson Feminity kezelések a szépség és nőiesség varázsával
Ez az innovatív borápoló koncepció a nőiesség varázsát garantálja: ellensúlyozza a hölgyek egész életét meghatározó hormonális ciklus kellemetlen tüneteit a bőrön. Az ösztrogén hormonról részletesebben
Az Ericson Feminity programok az ösztrogénszintet növényi alapú fitohormonok-kal helyreállítja annak érdekében, hogy a bőr elvékonyodását és kiszáradását elkerülje, valamint a fibroblaszt tevékenységének serkentése révén a saját kollagén előállítást fokozza.
Hogyan képesek az ösztrogének fiatalon tartani a bőrt?
Az alacsony ösztrogénszint gyorsítja a bőr öregedését.
Igazolt tény, hogy az ösztrogének serkenthetik a sejtmegújulást illetve képesek gátolni a bor elvékonyodását is. Növelik a kollegén ill. hyaluronsav előállítást - serkentik bizonyos növekedési faktorok muködését, megorzik az elasztikus rostok épségét.
A bőr fiatalításáért növényi hormonokkal emelhetjük a bőr ösztrogénszintjét
A fito-hormonok növényi aktív koncentrátumok, amelyek felhasználása a bőr szépítésébrn rendkívül elterjedt. Speciális hatékonyságukat molekuláris felépítésük magyarázza, mely szerint a kémiai szerkezetük nagymértékben hasonlít a hormonokéhoz. Mivel sejtazonosak, így serkentik a sejt-sejt közötti kommunikációt, felépítésük az ösztrogén receptorhoz hasonló. Ezért képesek a bőr igényeinek kielégítésére, amennyiben kevesebb ösztrogén termelődik az emberi szervezetben.


A fito-hormonok kínai medicínában is használatosak. Részletesen: A PHYTO-AGE

MERT A Hölgyek BőRE HETENTE MÁS ÉS MÁS ÁPOLÁST IGÉNYEL,
AZ ERICSON LABORATOIRE PARIS KIFEJLESZTETTE A 28 NAPOS BőRSZÉPÍTő KÚRÁT

kép: A bőr hormonszükséglete a havi ciklus 1. napjától kezdve
|
A teljesen új bőrápolási kúra a szépség és a nőiesség rejtett kapcsolatán alapul, azon a tapasztalaton, amelyre minden nő szert tesz élete során természetes biológiai ciklusainak ritmusa alapján. A szett tartalma napi szinten biztosítja a bőr egyensúlyához éppen szükséges fitohormon-adagot: kiegyensúlyozó, energetizáló, hidratáló és nyugtató hatóanyagokat juttat a borbe. Minden héten más receptúrát használ a bőr szépítésére és az ido előtti öregedés megelőzésére. A ciklus 1. hetében: a rózsaszínu emulzió helyreállítja az egyensúlyt a faggyú-kiválasztódás folyamatában, élettel tölti meg az elfáradt bőrt.
A 2. héten: a zöld színű emulzió optimális szinten tartja a bőr hidratáltságát és stimulálja a sejtanyagcserét.
A 3. héten: a bézs színű emulzió fokozott víz- és lipidbevitelt biztosít éppen akkor, amikor a bor a legszárazabb.
A 4. héten: a mályvaszínű emulzió szabá-lyozza a biológia óráját és a menstruáció elott gyakran felboruló faggyútermelési rendszert.
|
 |
Az Ericson Feminity program az őssejtek védelmével a bőr idő előtti öregedését megakadályozza, a krónikus mélyrétegi és felületi dehidratációt megszünteti.

| Feminity programok |
Árak |
| 45 PERCES Feminity EXPRESSZ KEZELÉS |
7900.- |
|
60 PERCES Feminity PRÉMIUM KEZELÉS
|
8900.- |
| 75 PERCES Feminity KÉNYEZTETO LUXUSKEZELÉS |
11900.- |
| Kúra a választott kezelésekből 3-6 alkalom |
kedvezmény: VIP |
Miért érdemes a bőrnek megadni a Feminity hatóanyagait minden nap?
Eredeti módon veszi fel a harcot a bőr öregedésével szemben. Védi az epidermiszben található őssejt állományt, növeli a sejt élettartamát, havítja a se jtek és a bőr kommunikációját. Az ERICSON LABORATOI RE PARIS Feminity családjával a bőrünk fiatal maradhat.

| Ápolási termékek |
Árak |
| Ericson Feminity 28 napos hidratáló és bőrfiatalító program |
14060 |
| Ericson Feminity Őssejt védő elixír 30 ml |
14260 |
| Ericson Feminity Hidratáló lifting krém 50 ml |
13500 |
| Ericson Feminity Tápláló lifting krém 50 ml |
13500 |
| Kedvezményes Csomagár |
50500 |
Foglalj időpontot most
-n! | Foglalj időpontot most e-mailen!